Ahogy írom ezeket a cikkeket, nagyon sok után – és itt leginkább a önmagamról szólókra gondolok – kapok ahhoz hasonló visszajelzéseket barátoktól, mint „Ezt én nem is gondolta volna rólad„, vagy „Csaba, neked tényleg voltak ilyen problémáid?„. Mindenféle egoizmus nélkül írhatom, hogy részben jól is esnek ezek a visszajelzések. Jól esnek, de el is gondolkodtatnak egyszerre. Mert piszok jó színésznek kellett lennem, ha ezeket a belső harcaim ilyen jól el tudtam rejteni. De kinek is jó az, ha színészkedem, elrejtem magam? Pontosabban: jó az nekem, ha megjátszom életem bizonyos részeit? Fura egy dolog ez és sosem készültem erre így tudatosan. És ha nem érnek bizonyos impulzusok, talán még ma sem lennék azzal teljesen tisztában, milyen félrevezető is volt ez. És hogy miről is van szó?
TOVÁBB OLVASOM →Címke: szorongás
Majd’ szét robbanok, de nem mondom a szemedbe
„Hát persze! Mert nekem mindenki hülyeségét szó nélkül el kell viseljem. Bezzeg hibázzak csak én egyszer és rögtön mindannyian leszedik a fejem! Hát tudjátok mit? Kapja be mind!„
Te jó ég! Nem dicsekedni való dolog, de rengetegszer robbantak be ilyesmi gondolatok a fejembe. Sőt, ha nem figyelek oda, talán néha még ma is akarnának. Neked is előfordult? Na, csak őszintén! Hát persze, hogy igen. De ma már tudom, hogyan tudom eloltani azt a bizonyos kanócot.
Tovább olvasom →Jaj úgy aggódok, nehogy történjen veled valami! – avagy miért szeretjük az önbeteljesítő jóslatokat?
Szegeztek már neked hasonló mondatot, mondjuk egy hosszú út előtt? Esetleg volt már, hogy te magad intéztél ilyesmi üzenetet valakinek, mert annyira őrült mód aggódtál, amíg haza nem ért? És mit gondolsz, kinek segített ez, hogy az a bizonyos út jobban teljen, harmonikusabbá váljon? Neked, vagy esetleg a másik félnek? SPOILER ALERT: egyikőtöknek sem.
Tovább olvasom →