Két napja, mikor bele akartam kezdeni ebbe a cikkbe, még próbáltam volna pozitív felütéssel zárni, legalábbis reménykedő gondolatokat beleszőni. De mára már világossá vált, hogy nem sok értelme maradt holmi csalfa reménysugárban bízni. Már évek óta egyre kevesebb a  reménység. Csak a csend maradt. Újra egy lépéssel előrébb léptünk – vagyis inkább hátra, a sötétségbe – afelé, ahol már nincs egyenlőségjel két ember között. Ahol már nem az számít, ki milyen értéket képvisel, hogy mindenkitől színesebb, gazdagabb lehet a társadalom, hanem az számít egyáltalán embernek, aki egy skála normálisnak kijelölt origójához minél közelebb helyezkedik el. Vagyis rosszul fogalmaztam, mert pont azon a bizonyos nullponton kell állni, hisz semmiféle kilengés nem megengedett.

TOVÁBB OLVASOM →