Önnek jogában áll kihalni

“Soha nem volt még ennyire közel a végítélet órája.”

Elolvassuk a fenti idézetet és unottan lapozunk tovább, vagy görgetünk egyet, ha épp Facebookon lógunk. Egyszerűen nem szólít meg minket a téma. Pedig annyira érintettek vagyunk benne, hogy az már szinte fáj és mégis: egyúttal felfoghatatlan is számunkra. Pedig te is és én is a részei vagyunk egy nagy egésznek, ami speciel a mi közös világunk. És jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy minden cselekedetünkkel a szakadék széléről araszolunk egyre csak tovább a feneketlen mélységbe.

Tovább olvasom →

Jaj úgy aggódok, nehogy történjen veled valami! – avagy miért szeretjük az önbeteljesítő jóslatokat?

Szegeztek már neked hasonló mondatot, mondjuk egy hosszú út előtt? Esetleg volt már, hogy te magad intéztél ilyesmi üzenetet valakinek, mert annyira őrült mód aggódtál, amíg haza nem ért? És mit gondolsz, kinek segített ez, hogy az a bizonyos út jobban teljen, harmonikusabbá váljon? Neked, vagy esetleg a másik félnek? SPOILER ALERT: egyikőtöknek sem.

Tovább olvasom →

Gyere már változás, nem érek rá egész nap!

A mai felgyorsult világunkban egyre inkább kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy mindent készen kapunk. A gyorséttermekbe beülve instant kaját, a közösségi hálón lógva instant érzelmeket, a népszerű táplálékkiegészítőktől meg instant izmokat. Elhitetik velünk, hogy amit csak akarunk, egyből meg is kaphatjuk. Instant. Hát csoda, ha belső világunkat, az érzékeny kis lelkünket érintő “hibajavításokat” is egyből akarjuk élvezni?

Tovább olvasom →