Az álarc mögé bújt én

Ahogy írom ezeket a cikkeket, nagyon sok után – és itt leginkább a önmagamról szólókra gondolok – kapok ahhoz hasonló visszajelzéseket barátoktól, mint „Ezt én nem is gondolta volna rólad„, vagy „Csaba, neked tényleg voltak ilyen problémáid?„. Mindenféle egoizmus nélkül írhatom, hogy részben jól is esnek ezek a visszajelzések. Jól esnek, de el is gondolkodtatnak egyszerre. Mert piszok jó színésznek kellett lennem, ha ezeket a belső harcaim ilyen jól el tudtam rejteni. De kinek is jó az, ha színészkedem, elrejtem magam? Pontosabban: jó az nekem, ha megjátszom életem bizonyos részeit? Fura egy dolog ez és sosem készültem erre így tudatosan. És ha nem érnek bizonyos impulzusok, talán még ma sem lennék azzal teljesen tisztában, milyen félrevezető is volt ez. És hogy miről is van szó?

TOVÁBB OLVASOM →

Jaj úgy aggódok, nehogy történjen veled valami! – avagy miért szeretjük az önbeteljesítő jóslatokat?

Szegeztek már neked hasonló mondatot, mondjuk egy hosszú út előtt? Esetleg volt már, hogy te magad intéztél ilyesmi üzenetet valakinek, mert annyira őrült mód aggódtál, amíg haza nem ért? És mit gondolsz, kinek segített ez, hogy az a bizonyos út jobban teljen, harmonikusabbá váljon? Neked, vagy esetleg a másik félnek? SPOILER ALERT: egyikőtöknek sem.

Tovább olvasom →

Én nyertem bibibí! 2. – FACEBOOK EDITION

1. rész – Én nyertem bibibí!

Írtam pár napja a rajtunk egészségtelen módon eluralkodó versengési lázról. Fentebb találsz linket, ha szeretnéd elolvasni, de eddig nem tetted volna. Tekinthetjük jelen írást a második résznek, így be is számoztam őket. Van ennek a témának egy olyan oldalhajtása is, amelyet ott akkor nem részleteztem, mindazonáltal létezik. És nem is olyan régóta. Azonban annál nagyobb kakaóval égeti rá bélyegét mindennapjainkra. Ez pedig az egyik legkedveltebb közösségi terünk, a Facebook. Vagy úgy nagy általánosságban a közösségi hálózatok, mint olyan. De hogyan is sarkallhat ez minket rivalizálásra?

Tovább olvasom →

Gyere már változás, nem érek rá egész nap!

A mai felgyorsult világunkban egyre inkább kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy mindent készen kapunk. A gyorséttermekbe beülve instant kaját, a közösségi hálón lógva instant érzelmeket, a népszerű táplálékkiegészítőktől meg instant izmokat. Elhitetik velünk, hogy amit csak akarunk, egyből meg is kaphatjuk. Instant. Hát csoda, ha belső világunkat, az érzékeny kis lelkünket érintő „hibajavításokat” is egyből akarjuk élvezni?

Tovább olvasom →

Én nyertem bibibí! 1.

Biztos sokszor hallottad már a fenti mondatot óvodások közt. Egy nagyon aranyos, mosolyogni való gyerekszokás, gondolná az ember. De hinnéd, hogy sokan felnőtt fejjel sem tudnak ezen túllépni és mindennapjuk részévé válik a kényszeredett versengés? Nap nap után, újra és újra birokra kelni az egész világgal.

Tovább olvasom →