Két napja, mikor bele akartam kezdeni ebbe a cikkbe, még próbáltam volna pozitív felütéssel zárni, legalábbis reménykedő gondolatokat beleszőni. De mára már világossá vált, hogy nem sok értelme maradt holmi csalfa reménysugárban bízni. Már évek óta egyre kevesebb a reménység. Csak a csend maradt. Újra egy lépéssel előrébb léptünk – vagyis inkább hátra, a sötétségbe – afelé, ahol már nincs egyenlőségjel két ember között. Ahol már nem az számít, ki milyen értéket képvisel, hogy mindenkitől színesebb, gazdagabb lehet a társadalom, hanem az számít egyáltalán embernek, aki egy skála normálisnak kijelölt origójához minél közelebb helyezkedik el. Vagyis rosszul fogalmaztam, mert pont azon a bizonyos nullponton kell állni, hisz semmiféle kilengés nem megengedett.
TOVÁBB OLVASOM →Kategória: Nyitókép
Vélemény, elmélkedés, észrevétel. Ami épp szembejön.
It’s a Match!
Ismerkedős appok, virtuális randik, mobilba zárt légyottok, végtelenített lista emberek felturbózott fotóival, minden napra valaki szebb, újabb, kalandosabb, ígéretesebb. És mellé hatalmas elvárás-hegyek tollbamondva a profilokban. Aki aktívan keresi a párját, azok közül kevés olyan akad, aki ne próbált volna ki hosszabb – rövidebb időre valamilyen randi oldalt / appot. Ezek a szolgáltatások kétségtelenül miattunk vannak. De biztos, hogy értünk is?
TOVÁBB OLVASOM →A nagy identitás-kavar. Avagy tehetünk-e önazonosságunkról?
Belefutottam pár hete egy videóba. Elküldték és nekem szegezték a kérdést: mi a véleményem róla? Nos kíváncsian belekezdtem, de ahogy teltek a percek egyre inkább azt éreztem, hogy összeszorul a gyomrom az elhangzott mondatoktól és nem hagyható szó nélkül ez az egész jelenség.
TOVÁBB OLVASOM →Önnek jogában áll kihalni
„Soha nem volt még ennyire közel a végítélet órája.”
Elolvassuk a fenti idézetet és unottan lapozunk tovább, vagy görgetünk egyet, ha épp Facebookon lógunk. Egyszerűen nem szólít meg minket a téma. Pedig annyira érintettek vagyunk benne, hogy az már szinte fáj és mégis: egyúttal felfoghatatlan is számunkra. Pedig te is és én is a részei vagyunk egy nagy egésznek, ami speciel a mi közös világunk. És jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy minden cselekedetünkkel a szakadék széléről araszolunk egyre csak tovább a feneketlen mélységbe.
Tovább olvasom →Arról, hogy miért is kezdem ezt el…
No, talán legjobb lesz, ha az elejétől indulok.
Nagyon sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy mi az az önismeret. Azaz ez csak részben igaz. Merthogy a gyengeségeimmel nagyon is tisztában voltam. Nem tartoztam gyerekkoromban azok közé a kiváltságosok közé, akik kiegyensúlyozott családi körülmények közé csöppentek és már fiatalon megtapasztalhatták az egészséges énkép bimbózásának csodálatos folyamatát. Belekezdhetnék most a szülői szerepek abnormalitásának kivesézésébe, de csak vádaskodásnak tűnne, azt pedig nem akarom. Egyszer majd fogok írni erről is. Lényeges viszont, hogy önértékelésem egészen ziláltra sikeredett. És ha egy gyerek ilyen féloldalas önbecsüléssel cseperedik fel, akkor kénytelen elkezdeni elemeznie magát és jó esetben belevágni önmaga tudatos felépítésébe. Persze leélhettem volna az eddigi éveim ebben az állapotban is. Rengeteg ember teszi így egy életen át. De nem éreztem magam jól. Tömérdek szituációban kondult meg az a vészcsengő belül – már egész korán -, hogy valami nem kerek.
Tovább olvasom →