Belefutottam pár hete egy videóba. Elküldték és nekem szegezték a kérdést: mi a véleményem róla? Nos kíváncsian belekezdtem, de ahogy teltek a percek egyre inkább azt éreztem, hogy összeszorul a gyomrom az elhangzott mondatoktól és nem hagyható szó nélkül ez az egész jelenség.
Végignézted? Már az elejétől kezdve az a hasfájós gondolatom volt tőle, hogy mennyire egy hangulatkeltő anyag! És nem csak a téma szempontjából, hanem a mögöttes jelentés miatt is. Nem is fogtam mellé ezzel a megérzésemmel. Megosztanám veled a gondolataim az elhangzottakkal kapcsolatban a transzgender és úgy nagy általánosságban a nemiség témájában. Az, hogy mi is a helyzet ezekkel a manapság egyre népszerűbb „megmondó videókkal” kapcsolatban és mennyire lehet káros a hatásuk, legyen egy következő iromány anyaga.
És Isten mondá: transzgender
Mi is a bajom az elhangzott mondanivalóval amellett, hogy mélyen bántónak érzem az érintettekre nézve? Nos a végtelenségig leegyszerűsítve, lecsupaszítva, konyhanyelven mond el egy folyamatot, azonban a valóság ennél jóval összetettebb. Erről viszont mélyen hallgat – nyilván okkal. Írhatnám azt is, hogy a hölgynek fogalma sincs arról a témáról, amit ostoroz. De nyilván van, hisz ezért tudja ennyire profin kiforgatni a közönség felé. A kisasszony fogalmakat kever és ködösít. Egyes részigazságokat kiemel, másokat pedig „jótékonyan” elhallgat. Arra apellál, hogy érzelmi reakciót csikar ki és onnantól ha ezt eléri, a realitás sokadrangúvá fog silányulni.
Kezdjük ott, hogy egy szemernyi kétely se legyen benned: nem fognak bárkinél nemátalakító folyamatba kezdeni, aki beesik azon a bizonyos ajtón. Nem fognak egyből kés alá fektetni, vagy már az első szavadra a tűért ugrani, hogy már adhassák is a hormon koktélt. Sokkal de sokkal részletesebb és hosszadalmasabb – már-már fárasztóan hosszú – pszichológusok és belgyógyászok által kontrollált vizsgálatsorozat elé néz az, aki felvállalja ezt az érzületét, mint azt valaha is gondolnád.
A történet maga elég egysíkú. Szinte egész végig csak egy nagyon speciális helyzet van piedesztálra állítva, kielemezve ezzel az Andy gyerekkel a főszerepben és ez van általánosítva. Mintha az egész világon mindenkire csakis ez az egyetlen verzió lenne érvényes és egyáltalán nem lenne lehetséges más variáció. De a valóság az, hogy az Andy-hez hasonló esetek csak az a nagyon kevés, speciális hányad amelyet épp, hogy ki is szűrnek a fent leírt vizsgálatsorozat alatt. És az az igazság, hogy Andy-hez hasonló esetek csupán csak az elhanyagolható része az egésznek.
EGY KIS KITÉRŐ: azon már meg sem lepődök, hogy rákeresve a doktornő nevére gyorsan kiderül, hogy egy amerikai, nyíltan LMBT-ellenes csoport (De mi az az LMBTQ?) tagja, akiket még Amerikában is úgy jellemeznek sok helyen, mint egy gyűlöletcsoport, akik hamis állításokat és megtévesztő tudományos jelentéseket népszerűsítenek. Nem titkolt szándékuk a politikai befolyás elérése. Pár általuk propagált hamis állítás a teljesség igénye nélkül – mögöttük a cáfolat:
- A reparatív terápia a homoszexuális fiatalok szexuális irányultságának megváltoztatására jó ötlet – ez már szakmai berkekben is csak egy áltudományos bullshitnek számít jó ideje,
- A meleg szülő = rossz szülő – egyre több elemzés és tanulmány bizonyítja, hogy meleg, vagy leszbikus szülők gyermekei ugyanolyan egészségügyi, fejlődési, stb. potenciállal rendelkeznek, mint a heteroszexuális szülők gyermekei,
- Vagy épp a jelen videóban is kiforgatott transzneműség és az azzal kapcsolatos hazugságok
Egy újabb ékes példája annak, miért is nem kellene ész nélkül mindent megosztanunk ami elénk kerül, vagy legalábbis miért kellene fenntartással kezeljük, amíg meg nem bizonyosodunk az eredetéről. Zárójel bezárva.
Bővül a kör
A videót nézve azonban előjön más, még szélesebb kört érintő probléma is. Szinte már vártam, hogy mikor hangzik el a hölgy szájából, hogy „Isten férfinak és nőnek teremti az embert„. (A videóhoz csatolt hozzászólásokat olvasva persze nagyon gyorsan bele lehet futni hasonló istenes posztokba.) Mert az egész „filmnek” a sugallata tulajdonképpen ez. De mi is a bajom ezzel? Az, hogy egy nagyon álságos jelentés felé viszi el az embert. Hisz ha egy általunk férfinek látott transznemű emberről, aki női testben érzi teljesnek önmagát és ne adj isten ráadásul még férfiakat is szeret azt állítjuk, hogy bizonyos normák szerint ennek a női létezésnek nincs létjogosultsága, akkor innentől már csak egy mozdulat kitágítani a halmazt, meghúzni az egyenlőségjelet, hogy az LMBTQ (De mi az az LMBTQ?) közösség többi tagjára is ráhúzhassuk ezt a vádat. Szemellenzős és maradi, mondhatni középkori hozzáállás.
Ha a hölgy által mondottakat viszem tovább, akkor például csakis azért lehetek meleg, mert gyerekkoromban túl sok férfi nemi szervet toltak az arcomba a szüleim? Dehát micsoda egy beteges családi hátteret feltételez ez a kijelentés?
Miért olyan nehéz elfogadni, hogy az a fajta igény, miszerint kivel és miként érzem jól magam, természetes módon belénk lehet kódolva?
Azaz miért csak a heteroszexuális – úgy mint „normális” – oldalra billentve fogadjuk ezt el természetesnek? Miért hangzik olyan hihetetlennek ha például azt mondom, hogy már egészen fiatalon – mikor még azt sem tudtam mit jelent melegnek lenni – éreztem magamon azt, hogy valami más, valami bennem nem olyan, mint a többi gyereknél? És ezt úgy értem, hogy tényleg egész fiatalon. Általános iskola alsó tagozat, vagy már előtte is akár. Nem kiforrt, kimondott gondolatok voltak ezek – egy tizenpár éves sráctól ne is várjunk ilyet -, csupán az érzések szintjén pislákoló észlelés. De miért gondoljuk azt, hogy megkérdőjelezhetjük ezt a fajta öntudatra ébredést, amin egy gyerek természetes módon végigmegy? Mert ütközik azzal a konformizált bináris teóriával, amire neveltek és amihez szoktunk évszázadokon át. Sőt amit oldalba támogatott az általunk kreált egyház is. Vagyis hogy csak heteroszexuális férfi és csak heteroszexuális nő létezik és pont. Ebbe kényszerítettek bele mindenkit, csendes bújkálásba, illegalitásba, depresszióba, öngyilkosságba kergetve azokat, akik nem igazodtak ezekhez a sablonokhoz.
A társadalmi nemi szerepek és a biológiai nem
Léteznek tehát ezek a társadalmilag elvárt nemi szerepek és létezik a biológiai nem fogalma is. Azonban egyrészt a társadalmi nem egy több évszázados dogma arról, hogy milyennek kell lennie egy nőnek, vagy férfinak. Egy kifakult szabálykönyv, hogy hogyan KELL és hogyan NEM ILDOMOS viselkednie egy nőnek, avagy férfinak. Nyilván ez az ideológia mára már teljesen kirekesztővé, sarkossá és idejétmúlttá vált. A biológiai nem pedig „csak” egy belénk kódolt burok. De hogy egy ember kinek érzi magát belül mélyen, na az már egy teljesen más tészta és sokszor ezekkel a dogmákkal szöges ellentétben áll.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, vagyis inkább nem tudomásul venni azt, hogy a szexualitás tekintetében nem csak fehér van, meg fekete.
Rengeteg árnyalat van. Sőt mi több, CSAK ÁRNYALATOK LÉTEZNEK. Nem átalljuk a modern korral azonosítani ezeket a dolgokat, mert máshogy nem tudjuk a világképünkbe beilleszteni. „Régen nem volt ennyi meleg.„, „Régen ugyan nem voltak transzneműek.„, „Ugyan hová halad a világ ezzel a sok szexualizmussal?„, és a többi. De jobb lenne megbékélnünk a gondolattal, hogy ez az egész témakör egyidős velünk, az emberiséggel. Mindig is létezett. Csak épp a mi „kultúrált” hozzáállásunk volt sokkal kirekesztőbb, mert ami nem fért bele abba a bizonyos dobozba, azt büntettük. Sajnos sok helyen még ma is teszik ezt.
Azonban ha kicsit messzebb tekintünk, próbálunk felülkerekedni ezen a beidegződésen akkor gyorsan rájöhetünk, hogy akár már a természetben fellelhető nemiség, vagy szexuális megnyilvánulás is jóval sokszínűbb annál a két pólusnál, amihez annyira ragaszkodunk. És ha a természetben ennyire nyilvánvalóan és régóta jelen van akkor kétségtelen, hogy hordoz magában evolúciós értéket. De tovább megyek, hogy ne ragadjunk le az állatvilágnál. Léteztek olyan – általunk nemes egyszerűséggel csak vadembereknek bélyegzett – észak-amerikai indián őslakosok, akik már évszázadokkal ezelőtt többféle – három-, vagy akár ötféle – nemet ismertek el. Miért? Mert az identitást nem olyan földhözragadt oldalról értelmezték, amire mi alapoztunk, hanem felismerték és elfogadták az emberi lélek sokszínűségét, kiismerhetetlenségét és az ezáltali szépségét. Becsülték az embert, mint társadalmi értéket. Azt nézték, érdemben ki hogyan tudja a közösség fejlődését szolgálni a saját önazonosságával harmóniában. Eretnek dolgot fogok most leírni: nemcsak hogy elfogadták a más identitású embereket, de sokszor nagy tiszteletben is tartották őket.
És hogy mi a jövő?
Nos a gyűlölködés és a fejet a homokba dugó politika semmiképp sem előremutató. Az emberiség történelmének egészéhez képest még csak nemrég kezdtük el ízlelgetni, tanulni az elfogadást, a toleranciát. Nagyon sokáig sötétben éltünk ezen a téren is. Az előrébb járó társadalmak már jóval hamarabb elkezdték kapiskálni, hogy ember és ember közé csak egyenlőségjel tehető relációként. Időszerű lenne azonban nem csak megtűrni, hanem valóban fel is fedezni az értéket a másik emberben. Sőt tovább megyek. Nem csak felfedezni, de bármilyen identitású embernek a társadalmi megbecsülésébe is beletanulni. Nem egyszerű feladat elengedni a régi tradíciókat, de közösségileg fejlődni és építeni csak így lehet.
A cikkben felhasznált források: